2023. jún 16.

Páhoki Nagy Könyv vetélkedő

írta: Mrssheperd
Páhoki Nagy Könyv vetélkedő

Hétfőn reggel egy jó hangulatú játékos vetélkedővel zártuk Páhoki Nagy Könyv olvasóvá nevelő programunkat. A vetélkedőre 5 csapat nevezhetett, az év során legtöbbet olvasó tanulók részvételével.
A találó csapatnevek és csatakiáltások bemutatása után tippelős kérdésekkel döntöttük el, melyik csapat melyik feladatot fogja bemutatni. Az Activity szabályai szerint mutogattunk, rajzoltunk, körülírtunk – közben felidéztük az olvasmányok kedves szereplőit, vicces jeleneteit. Ki kellett találni „ki mondta?”, illetve egy-egy lódítást is a helyére kellett tenniük a csapatoknak.
A gyerekek nagyon élvezték a közös játékot, igazi szép példáját mutatták az együttműködésnek.
A vetélkedőt az ötödikesek nagyszerűen felkészült csapata nyerte: Németh Hanna Róza, Ódor Maja, Peresztegi Donát, Prótár Kincső, Szabó Dávid. Köszönjük a felkészítést Horváth Matild tanár néninek! Úgy láttuk, mindenki jókedvűen és szép emlékekkel távozott, és bízunk benne, hogy programunk hozzájárul, hogy sok-sok olvasni szerető kisdiák kerüljön ki iskolánk falai közül.

 

pahoki_nagy_konyv_vetelkedo.png

Szólj hozzá

vetélkedő Páhoki Nagy Könyv